XXIV.

Miután Mike megnyugodott felálltunk a padlóról és kimentünk a szállásról. Nem szólt semmit, csak vigyorgott. Betértünk egy kávézóba, mert korgott a hasam. Rendeltem egy kis teát és valami kenyeret felvágottal. Mike ivott egy kávét.

„Mostanság nem akarnak angyalok jönni…” – tette le a csészét.

„Lehet terveznek valamit” – haraptam bele a szendvicsembe.

Az étkezés és szomjoltás után elindultunk körülnézni. Kisebb sikátorokba tértünk be, ahova emberek nem nagyon tartózkodtak. Észrevettem egy szárnyas lényt. Odafutottunk.

Elővettük a fegyvereinket, majd rászegeztük. Felénk fordult, ránk nézett.

„Meg akartok ölni?” – kérdezte.

„Úgy, ahogy mondod.” – feleltük egyszerre Mike-l.

Az angyal lassan felállt, láttuk teljes nagyságában. A szárnyai hatalmasak voltak, ő maga sem volt alacsony. Zöld szemeivel végig mért minket, nem tűnt úgy, hogy fél tőlünk.

Mike megiramodott felé a karmaival, s beledöfte a hasába. Illetve csak próbálta, mert a féreg elkapta a karját és eldobta. Mike beverte a fejét, de hamar felállt. Láttam, megszédült.

„Nem érek rá veletek játszani.” – vetette oda a hatalmas angyal, majd hátat fordított.

Utána rohantam, meg akartam kínozni. Nem zavartatta magát, felém se nézett.

Mikor utolértem, csak akkor állt meg és nézett felém.

„Nem értesz a szóból?” – szorította ökölbe a kezét.

„Meg foglak ölni!” – s felé szegeztem a késemet támadásra készen.

A szeme se rezzent. Meglepődve vettem észre, hogy belefúrtam a késemet.

Fehér vére volt. Ellepte a kezemet. Nem is tudom, mikor öltem utoljára tiszta vérű angyalt. Nagyon régen lehetett. De ha mégis ennyire betartja a szabályokat, akkor mit keres a Földünkön? Tovább elmélkedni ezen nem igen tudtam, mert kihúzta magából a sárkányos késemet, a kezemmel együtt, amivel tartottam.

„Majd egyszer rádöbbensz mekkora butaságot csináltál gyermekem.” – vetette oda nekem.

„Miért vagy itt? Mit akarsz itt??” – üvöltöttem rá.

„Küldetésben járok a Földön, nem mintha rád tartozna.” – megint csak a hátát láttam.

„Akkor is megöllek…” – felé futottam és megint támadni akartam, de ekkor felrepült.

Nagyon kevés angyal használja a szárnyait, mert rengeteg energiát veszíthetnek vele és veszélyes is a Földön. Így is nehéz álcázniuk magukat.

Ránéztem a kezemre. Fehér vér borította be. Arra gondoltam, ha Benjamin most látna, akkor biztosan megvetne. Képtelenség, hogy egy olyan gyilkost szeressen, mint én. Főleg ő, aki olyan tiszta és hisz még a sorsban….

„Minden rendben?” – tette kezét a vállamra Mike.

„Persze…csak nem értem. Mi lehet a küldetése, hogy ha ennyire nem törődött azzal, hogy meg akarják ölni?” – gondolkodtam hangosan.

„Lehet nem mi vagyunk a célpontjai, hanem valaki más. Emily mondta, hogy néha a tiszta angyaloknak is ölniük kell.”

„De miért?” – néztem rá.

„Talán van egy olyan ember, vagy lény, aki bajt hozhat az emberiségre, vagy talán még rosszabb….az egész univerzumra?” – vigyorodott el.

Összeszedtük magunkat, majd kiléptünk a napra. Állandóan csak arra mocskos, szárnyas lényre gondoltam, aki ölni jött erre a Földre, de mégis tiszta a vére. Lehetséges, hogy nem is ölni jött? De ez, akkor semmi értelme. Vagy el kell vinnie innen valakit? Meg kellett szólalnom:

„És ha nem ölni jött…?” – tettem fel Mike meglepődésére a kérdést.

„Arra gondolsz, hogy valakit elvisz Isten színe elé?”

„Nem tudom létezik e, de lehetséges. Egy tiszta vérű angyal nem ölhet, nem?”

„Elvileg, ha nagyon nagy a veszély, akkor Isten feloldozza utána őket a bűnük alól. Bár mi angyal gyilkosok vagyunk, és mégsem szállt velünk szembe…érdekes.”