X./1.

Utamat tovább folytattam a tűzeset után. Igaz a nap sütött, de a szél erősen fújt.
Hosszú fekete hajam a szemem előtt lebegett, így néha alig láttam valamit. A kezemet már nem éreztem, ahogyan az orromat sem.

Pár óra séta után egy városba értem, a felirat szerint Münchenbe. Tehát Németországban jártam. Az utca tele volt emberekkel. Mindenki sietett vagy ráérősen tipegett, de ez utóbbi inkább a fiatalokra volt jellemző. Én nem is gyorsan, de nem is túl lassan ballagtam.
Éppen befordultam egy sarkon, mikor nekem jött egy lány. Akkora erővel ment előre, hogy fellökött. Már csak a hátát láttam és hosszú szőke haját. Felálltam és leporoltam magamat, majd folytattam a menetet.
Beértem egy utcába, és kitágult szemekkel meredten néztem, ami a szemem elé tárult.
Angyalszárnyak és hosszú hajú védőszentek mindenütt. Velem szemben pedig egy hatalmas tábla, amire ki volt írva, hogy:
„Háromszáz védőangyal vesz téged körül idebent.”

Nem kellett kétszer olvasnom, megindultam a nagy épület felé.
Szerencsére most is volt nálam fizetőeszköz, aminek a felét most el is költöttem erre a valamire. Mikor beléptem a csarnokba rengeteg szobor nézett le rám a magasból, és mind angyalt formált. Elő akartam venni a késemet, de túl sok ember vett körül. Ott álltam egyedül, gyűlölettel a szívemben és vágyat éreztem arra, hogy az összes faragott férget porrá zúzzam.

„Önnek is tetszenek?” – kérdezte egy hang mellőlem.
„Hmm…nem igen értem a lényegét”
„Sok ember van, és mindnek van védőangyala. Ezt szerettem volna szánni mondanivalónak.”
„Szerintem nincsenek védőangyalok.”
„Én tudom, hogy vannak. Láttam is a sajátomat.”

Mikor ránéztem a férfira, aki ezeket készítette, észrevettem a szemében valami csillogást. Visszafordultam a rézangyalokhoz és tovább fűtöttem magamban a gyilkolási vágyat. Már magam előtt láttam, ahogyan letöröm a szárnyukat, lelököm őket a magasból és semmivé vállnak. A hímnemű szobrász kelltet fel kalandozásomból. Körülnéztem és minden ember eltűnt, csak mi ketten voltunk.

„Akarja látni az angyalomat?”
Nem is válaszolhattam, minden elsötétült, majd hírtelen egy gyertyát gyújtottak tőlünk jó messze. Egyre közeledett. A művész lefogta a karomat, mert már nyúltam a késemért.

A fény már vakította a szemet, és éreztem a meleget is. Egy kék szemű, szőke hajú, női testbe bújt angyal állt előttem. Mosolygott rám. Ekkor ismertem fel, a haja….Ez az a lány volt, aki fellökött engem.
„Ügyes voltál Richard. Megkapod a jutalmadat.”
Richard összekötözte a kezeimet.
„Mi a jutalma?” – kérdeztem.
„Visszakapja a halott lányát.”

Életemben először hallottam olyan angyalról, aki életre akar kelteni valakit. A főnökük sem csinálhat ilyet, mert nagyon veszélyes, akár szörnyekké is válhatnak.

Ebben a pillanatban minden villany felkapcsolódott és a lány elfújta a gyertyát. Megfogta a karomat és bevezetett egy szobába. Ott volt a kislány holtteste.

„Én minek kellek ide?” – tettem fel a kérdő mondatot.
„Te leszel az áldozata, ha rosszul sülne el a dolog.” – suttogta oda nekem az angyal.

IX.

Az igazat megvallva eléggé szomorú voltam, hogy ott kellett hagynom Bejamin-t, de próbáltam ezt az érzést elszorítani és csak a célomra gondolni.

Nem is néztem merre megyek, csak sétáltam a városban eléggé ráérősen.
Mikor felnéztem egy templom volt előttem. Hatalmas építmény, ami gótika stílusban épült. Persze a tetején egy kereszt.
Ha valahol vannak angyalok, akik bujkálnak, biztosan itt rejtőztek el.
Nagy levegőt vettem és beléptem. Bor illat csapta meg az orromat. A papokat is utáltam. Olyan valamit szolgáltak, ami nem is biztos, hogy létezik. Még nem is látták. Csak meg gazdagodnak a nevéből és kisemmiznek sok nyugdíjast.
Undorodtam tőlük…

Lassan sétáltam a folyosón, miközben mit sem törődtem a sok imádkozó emberrel. Egy pap odajött hozzám és megkérdezte gyónni jöttem e.
„Ha én megmondanám a bűneimet…” – mondtam elhaló hangon.
Kérdő tekintettel nézett, de én csak tovább sétáltam.

A folyosó végén szemet szúrt nekem egy lény. Biztosan angyal volt. Imádkozott és a fűzért fogta a kezében, de csak azóta kezdett el ily mohón magában könyörögni az égiekhez, mikor meglátott engem. Mikor odaértem hozzá, megfogtam a vállát.
Ahogy megpillantott egyből felállt és közbe a tekintetemet fürkészte. Láttam a félelmet a zöld szemeiben. Lefogtam a karját, ő semmit nem reagált erre. Nem kelltettem feltűnést.
„Gyere ki velem, most!” – súgtam neki oda.
„Soha, itt biztonságban vagyok.”

Sok angyal nem megy vissza a Mennybe. A Földünk érdekesebb, mint a fenti életük, azt megunták. Sokan itt élnek közöttünk.
Előhúztam a késemet és megvágtam a karját. Szerencsére senki sem figyelt ránk. A másik kezében továbbra is szorította a rózsafűzért. Fekete vére volt, tehát szerelmes egy emberbe.
„Eressz te tisztátalan lélek” – ordított rám.

Erre mindenki felénk nézett. Kihasználva a meglepődést a kést beleszúrtam az angyalba. Elejtette a rózsafűzért, a vértócsájába. Összeesett, és ekkor egy apáca rohant oda hozzá. Sírni kezdett és ölelgette. Rám nézett a véres angyal testét simogatva. Én csak visszanéztem rá, majd észrevettem, hogy papok rohannak felém. El akartak kapni. Felrohantam a lépcsőre, ahol egy asztal állt tele gyertyákkal. Egy suhintással felborítottam és a templom egy perc alatt lángra kapott. A papok ordítozva menekültek ki, taposva el a nyugdíjasokat.

Az apáca még mindig az angyal mellett volt. Oda mentem hozzá és elvágtam a torkát. Jobban megnéztem a nőt és láttam, hogy terhes. A hasába is beleszúrtam a fegyveremet párszor.
Ekkor visszatértem az angyalhoz. Nem volt már sok időm, így csak annyit tettem, hogy gyorsan leszaggattam róla a kabátot és a szárnyait levágtam. Azután a tollakat a nő szétszabdalt hasába tettem. Egymás mellé tettem a két tetemet. Majd lassan kisétáltam.

Mögöttem már szinte minden égett...
…Éreztem a sült emberi hús szagát…
…Hányingerkeltő volt.

A kereszt éppen a hátam mögött esett le, s porrá égett.

VIII./2.

Én az ő szobáját kaptam meg. Nem tudtam aludni, minden tele volt fegyverekkel, teljesen elragadtak. Meg akartam őket érinteni. Aztán az is elgondolkodtatott, hogy itt fekszem egy ember lakásában és a nevét sem tudom, sőt ő se kérdezte meg az enyémet.
Ekkor lépteket hallottam és rájöttem, biztosan ő is egy angyal és meg akar ölni. Úgy tettem, mint aki már alszik, közben a késemet a párna alatt szorongattam. Mindig így aludtam el, bárhol voltam. Halkan járt. Nesztelen akart lenni, de engem nem tudott becsapni.
Éreztem, hogy mögöttem van. Befeküdt mellém az ágyba….
….Átölelt és hozzám simult.
„Mit akarsz?” – kérdeztem. Nem tudtam elővenni a kést, jól esett ez az érintés.
„Meg tudni milyen szeretni egy érzéketlen lányt.” – és elkezdte csókolni a nyakamat.
Teljesen lebénultam. A nyelvével remekül játszadozott a nyakamon. Rég éreztem ilyen érzést, hogy valaki csiklandoz, picit fel is kuncogtam. A kezével közben már a combomnál járt. Lassan simogatott majd ujjaival szépen lehámozta rólam a bugyit a térdemig. Finoman izgatni kezdett. Lehetetlen volt ellenállnom. A gyönyör erősebb volt nálam. Halkan nyögni kezdtem és közben éreztem, hogy teljesen nedves vagyok.
A nyelvével már a csípőmnél volt. Út közben a hátamra fordultam, ő pedig felettem volt. Az ujjait belém mártotta. Teljesen önkívületi állapotba kerültem. Már a kapunál volt a nyelve és ott fitogtatta tovább a tudását. Könnyezni kezdett a szemem és megint emlékképek villantak be. Hírtelen megfogtam a fejét és felhúztam az enyémhez. Szenvedélyes csókot váltottunk, miközben belém tette férfiasságát. Meleg volt és kemény. Nem tudtam elengedni, de nem is bántam. Érezni akartam ezeket az ajkakat. Simogatta a derekamat, én pedig a hosszú hajába túrtam. Hevesen vert a szívem és egyre hangosabban nyögtem fel minden egyes mozgás után.
Egyszer csak gyorsabban kezdte el mozgatni a csípőjét és én éreztem azt, amit már évek óta nem. A gyönyör végkifejletét. Egy hatalmas és kellemes hang után éreztem elhagyott az erőm és elernyedtem. A karom leesett a válláról, mintha súlyok lettek volna rajta.
Ő rám nézett és mosolygott.
„Mi..mi a …a ne..ved?” – kérdeztem, miközben levegőt kerestem.
„Benjamin. És a tiéd?” – elsimított pár hajszálat az arcomból.
„Nekem nincsen.”
„Rendben… és miért könnyeztél?”
Erre nem válaszoltam, csak letöröltem őket és próbáltam elhessegetni a képeket, amik előjöttek a múltam albumából. Igen, egy angyalnak adtam oda magamat régen.
Átöleltem Benjamint és így aludtunk el. Simogatta a hajamat és közbe fogta a kezemet.

Másnap reggel mikor felébredtem Benjamin még mindig a karjai között tartott.
Lassan kikeltem az ágyból és összeszedtem a ruháimat. Gyorsan felöltöztem, elraktam a késemet majd újból Benjaminra tekintettem.

Nem akartam elhagyni, nem akartam, hogy fájjon neki, de muszáj volt megtennem.
Ha velem marad, akkor sebezhetővé válok, és így nem lehet harcolni.

Mikor becsuktam magam mögött az ajtót egy belső hang szólt hozzám:
„Csak félsz, hogy megint szerelmes leszel.”

Igen lehet, de ha szerelembe esnék, akkor be kéne fejeznem a háborút.

Amit nem lehet!!

Még van elintézni való angyal és ott van a főellenségem is…
… Nem szabad hibáznom.

VIII./1.

Álmomból felébredve észleltem pár könnycseppet a kezemen. A földön aludtam el, az erdőben. A tűz már rég kialudt. Egyedül voltam, már hajnalodott. Mindent rózsaszínre festett a felkelő Nap sugara. Megtöltötte a tájat élettel. Undorodva néztem az álmomban született sós kis esőcseppekre, amik a szemem sarkából távoztak. Jól megtöröltem az arcomat és felálltam a koszos talajról. Kifele sétáltam az erdőből.
Út közben többször is megálltam és megnéztem a tenyeremet, mert néha hatalmas fájdalom kerítette hatalmába. Nem látszott semmi, de ott kínzott az érzés, ahol álmomban megsebeztek.

Mikor kiértem az erdőből egy országútra kerültem. Kamionok ezrei haladtak el mellettem, én nem törődtem velük, pedig rendesen megdudáltak. Nem volt halálfélelmem, sose féltem tőle.
Erősebb vagyok a Halálnál, ezt éreztem mindig is. Inkább jó barátom lenne, mint ellenségem.

Dél fele járhatott, mikor egy motoros, fekete bőrruhába bújt emberféleség megállt előttem és megkérdezte elvihet-e engem valahová. Megérdeklődtem merre van a legközelebbi város, amiről kiderült, hogy több mint fél kilométerre, így elfogadtam az ajánlatot.
Felültem a gyors kétkerekű, turbó meghajtású „lóra” és átkaroltam az embert.
Rég voltam ilyen közel emberhez, vagy bárkihez, akit nem öltem meg. Meleg volt a teste, még így ruhán keresztül is érezni lehetett.

Mikor beértünk a városba, név szerint valami Metropolisba megkérdezte itt merre tartok.
„Még nem tudom…nem mintha valami sok közöd lenne hozzá.” – leszálltam az ülésről.
„Igaz, csak azért kérdem, mert kevesen szoktak sétálni az országúton, ha csak nem örömlányok. De nem igazán tűnsz annak, és ahogy elnézlek egy fürdés se ártana neked.” – végigmért és beletúrt hosszú fekete hajába.

„Nos, lehet rám férne, de tudok gondoskodni magamról.”
„Van nálad pénz? Mert táskát nem igen látok nálad.”
„És ha nincsen?” – kérdeztem vissza gorombán.
„Akkor meghívlak egy fürdésre hozzám.” – A szeméből nem tudtam semmit se kiolvasni. Ismertem az embereket. Biztosan egy perverz állat, de igaza van. Tényleg rám fért egy kis mosakodás és ennem se ártott volna valamit.
„Jó, rendben. Elfogadom a meghívást.” – mondtam, és közben elterveztem, hogyan fogom megölni, ha bemer nyitni vagy hozzám mer érni éjszaka.

A lakása elég érdekes volt. Lehangoló és minden szinte fekete. Fegyverek és kések a falon. Az igazat megvallva tetszett ez a berendezés és a sok fegyver.
Hozott ki nekem ruhákat a szobájából. Azt mondta a volt barátnője cuccai, amikért már nem akart visszajönni. Kaptam hát egy vörös bugyit egy leopárd mintás melltartót fehérneműnek, hozzá egy kockás inget és koptatott farmert.
Ezekkel a ruhákkal bevonultam a fürdőbe és engedtem vizet magamnak. Belefeküdtem a kádba, ami tele volt már jó forró vízzel. Megint megnéztem a tenyeremet, már nem fájt.

Fürdés után kimentem a konyhába és leültem. Elém rakott egy hamburgert, amit nagy élvezettel fogyasztottam el. Evés után beszélgettünk. Elmesélte, hogy a barátnője megcsalta egy gazdagabb férfival és elszöktek. Ő meg akarta ölni őket, mikor megtudta, de úgy volt vele, hogy inkább majd a sors ítélkezik felettük.
Egy ember ült előttem, aki sátánistának nézett ki, de belül teljesen tiszta volt és olyan nézetei voltak, amik nem igen hihetőek manapság. Sors? Ugyan már….olyan hülyeség,mint a védőangyalok meg a mikulás.
A társalgás befejeztével elmentünk aludni...