XII./1.

A repülőtérről elbarangoltam a legközelebbi kifőzdébe, mert eléggé éhes lettem.
Útközben szembe jött velem jó pár ember, de egyre nagyon felfigyeltem. Fekete haja volt, hím nemű, mellette egy feltűnően széplány, aki furcsán nézett rám.
Miután elhaladtunk egymás mellett, hallottam, hogy a lány mondott valamit a fiúnak.
Nem foglalkoztam vele, csak mentem tovább.

Kis idő múlva betértem valahova. Pici helyiség volt, tele színekkel és képekkel. Furcsán éreztem ott magamat, de ennem kellet. Rendeltem csirkét rizzsel és egy pohár vizet.
Miközben vártam az ételre betért két alak. Mikor megláttak felém közelítettek.
Leültek mellém és megszólítottak, de mikor megkérdezték én vagyok-e az angyalgyilkos, akkor eléggé elkerekedhetett a szemem.
„Miért akarod tudni?” – kérdeztem a tekintetét fürkészve.
„Lenne egy jó ajánlatunk neked, ahol annyit gyilkolhatsz, amennyit csak akarsz, és még menekülnöd sem kellene.”
Meg se vártam, hogy kihozzák az ételemet, felálltam és intettem nekik, akkor mutassák az utat.

Beszálltunk egy kocsiba és elvittek valami érdekes helyre. Tényleg nem lehet megfogalmazni, hogy hova kerültem. Bentről már hallottam egy pár üvöltést és meg is akadt a fülem egyen: „..Az angyalgyilkos?”
Tehát neki kellettem.
Bevezettek egy sötét, mégis tágas szobába. Ott volt egy lány is, aki nagyon megnézett engem. Nem mutattam ki a felismerést az arcomon. Ő viszont nem tudta takarni. Leültettek az ismeretlen mellé és egy fura alak kezdett el hozzám beszélni:
„Nos kedvesem, örülök, hogy itt vagy. Egyszerűen lenyűgöz a munkásságod.”
„Mi köze magának az én személyes bosszúmhoz?”
„Háborút szeretnék kirobbantani a földön a mennyben és a pokolban.” – vigyorgott. „Mivel, ma még hatalmas erőre teszek szert általa.” – mutatott rá a ledöbbent emberi lényre. – „Így jó néven venném, ha csatlakoznál.”
„Bocs, de szólóban dolgozom.”
„Pedig jó pár angyal lesz terítéken.”
„Akkor sem érdekel az ajánlata.”
„Kár…”
„Magának nem, mivel minden angyalt gyűlölök egytől egyig. Nem hiszem, hogy tudnék velük harcolni. Csak a sajátjait ölném, az pedig nem diplomatikus. Főleg ezt a fajtát gyűlölöm” – böktem az egyik őrre, aki rám mosolygott. „Szóval bocs, de nem.”
Az idegen kikerekedett szemekkel nézett rám.
„Uram, a kőtábla készen áll.” – közölte az egyik talpnyaló.
„Remek.” – sóhajtott.
Ebben a pillanatban az ég megnyílt egy mocskos féreg jött le onnan, egy angyal…
„Á Adrien! Ez így még jobb, a tábla még hatásosabb lesz.”
Felálltam és elővettem a késemet. Mosolyt éreztem az arcomon. Mégis megérte eljönni ide.
„Viktor, ugye nem gondolod, hogy olyan rosszul végzem a dolgom, hogy odaadom neked az erőm?” – szólalt meg a szárnyas lény. „Te!” – nézett rám meglepődve és gyilkos szemekkel.
„Na igen” – szólaltam meg. „És ha már itt vagyok, ugye nem gondolod, hogy nem ölöm meg az áruló angyalaid?” – felnevettem. „Vele kezdem” – mutattam a gusztustalan szemétre a tőrömmel.
„Neeeeee!” – kiáltott fel a lány. „Ne tedd! Kérlek, inkább engem ölj meg. Kérlek.” - zokogott.

Nem törődtem vele. Neki támadtam az angyalnak…