III.

A folyóparton ülök és arra a sok elvesztegetett évre gondolok, mikor még hittem ezekben a szárnyas valamikben. Sose kellett volna hinnem nekik. Nos, már nem tudok mit tenni, nem igaz? Szerencsére olyanná váltam, aki ölheti őket és én ezt nagyon is kihasználom.

Sok fajta van, sok fajta vérrel.
A fekete a bűnös, aki lehet érzelmeket táplál egy ember iránt.
A fehér tiszta, aki minden angyal szabályt betart és szolgálja az Istent, vagy kit.
A vörös az emberi, aki még mindig ember akar lenni angyal létére.
A lila a démoni, aki angyalként démonokkal hál vagy szövetkezik.
A zöld a bukott, aki megszegi a szabályokat.

Lila vérűt még sose öltem. Kevés van belőlük, de azért akad jó pár a földünkön. Többnyire ők a drogosok. A drogban találkozhatnak démontársukkal. Érdekes dolog lehet. Még sose drogoztam, de egy démonnal beszélgetni, lehet megérné.

Zajt hallottam és felálltam.
Mögöttem egy angyal volt…Csak nézett a zöld szemeivel.
Utálom, hogy sose tudják megmondani, mit akarnak…ráförmedtem:
„Mit akarsz?”
Elhajtotta a fejét picit és azt válaszolta:
„Téged..megölni.. és elvinni az uramhoz, Lucyferhez.”
Áhh, szóval egy zöld vérű féreg. Sokat elintéztem már. Lucyfer minden angyal gyilkost magához akar kis kutyának, akik csak őt szolgálják. Én nem akarok senkihez se tartozni.
Már nyúltam a késemért, mikor az angyal egy hatalmas löketett küldött felém. Tehát ő használja a hatalmát…Élni akar. Becsületes dolog. Öröm lesz megölni.
Mosolyogva repült felém, én futottam, késsel a kezemben.
Mikor közelebb értem felugrottam és bele akartam döfni, de ellökött és a kés a kezembe fúródott. A fájdalom szétáradt a testemben, mert elég régen éreztem már ilyet. Talán még könny is csordult a szemembe, de nem foglalkoztam vele. Az angyal közelített felém.
Felálltam és kihúztam a kést a karomból.
Nem jött felém, megállt és elkezdett nevetni. Szúrós tekintettel mértem fel és gondolkodtam hogyan kéne megtámadni, hogy én ne sérüljek.
Elkezdtem sétálni felé, lassan. A védelmemet felemeltem. Egyre közelebb kerültem. Egészen végig a szemébe néztem, ő mozdulatlanul állt egy helyben.
Ott voltam előtte….A szemébe néztem és támadásba lendültem, de kivédte. Elrepült. Túl gyors volt. Egy nagy hullámlöket jött felém, amit most sikerült kikerülnöm.
„Miért nem adod fel ?”
„Mert nem fogom hagyni, hogy egy mocsok öljön meg…”
„Höh..ennyire erősnek érzed magadat? Nem vagy kicsit beképzelt? Én kaptam Lucyfer véréből és nem igen tudsz végezni velem.”
„Van elég önbizalmam és erőm, ahhoz, hogy ezt megcáfoljam.”
Rohanni kezdtem, közbe elővettem a titkos fegyverem, egy kisebb kést és miközben ő csak a másikra koncentrált én eldobtam felé a kisebbiket.
A két szeme közé fúródott a kis szerszám. Kitágultak a szemei és látszott a döbbenet az arcán. Mielőtt még kitudta volna húzni, én már a szívébe döftem a másik késemet. Hátraesett és némán tűrte a megaláztatást. Őt is megkínoztam…
…Levágtam a koponyájánál a bőrt. Kitépkedtem a szárnyait, egyenként.
…A szemeit pedig kiszúrtam, majd utána a szájába került az éles tárgy, egymás után hatszor.
Egy percre nézhettem a Holdra, és az angyal eltűnt. Semmi sem maradt utána, köddé vált.
Lucyfer nem hagy nyomokat.

II.

Futottam utána egy késsel. Sikerült megszúrnom, de nem jó helyen.
El tudott menekülni.
Sötét volt, csak a Hold fénye világította meg előttem a tájat. Bevallom kicsit féltem, viszont nagyon meg akartam ölni, ezért háttérbe szorult a sötétség fogalma és létezése számomra.
Hogy miért nem repült?
Talán játszani akart velem. Nos, tőlem megkaphatja a játékot.

Egy mezőre értem, ahol a térdemig ért a fű. Megálltam, mert ő is megállt, velem szemben.
Mosolygott. Én csak néztem rá és azon gondolkodtam, hogyan végezzek majd vele.

Közeledett felém…
…Egyre közelebb jött…
…El akarta venni a kést tőlem…

De én gyorsabb voltam és beledöftem a vállába.

Ordítani kezdett és hátrálni. Térdre ereszkedett a fájdalomtól és megpróbálta kihúzni a kést.
Odaléptem és segítettem neki. Hatalmas fájdalmai voltak. Ez nekem nagyon tetszett. Felnézett rám, én pedig lenéztem rá és megkérdeztem
„Miért nem repültél?”
Kék szemeit továbbra se emelte le rólam, ez eléggé irritált.
Nem válaszolt. Sőt elvigyorodott.
„Min röhögsz?”

Ekkor hírtelen válaszolt.

„Azt akarom, hogy megölj. Azért futottam el, hogy itt végezz velem, ahol a mennybe kerültem.”
Egy öngyilkos jelölt angyal. Mennyire szánalmas, mennyire megvetem ezeket a fajtákat.
Sok angyal akar öngyilkos lenni, mert akin segíteni akarnak, elkanászodik vagy meghal.

Megmarkoltam a kést és a nyakához emeltem.
Nem kezdett el könyörögni, nem kezdett el sírni.
Tényleg, megakart, halni.

Meghúztam a pengét és a vér csordulni kezdett. Vére elöntötte a ruháját és a kést.
Fekete vére volt.
Tehát bűnös angyal volt, biztos beleszeretett egy emberi lénybe.
Mennyire érzékeny lény, mennyire ritka egy fajta.
Mennyire utálom!

Meg akartam kínozni. Elkezdtem letépni a szárnyait és közbe nevettem.
A skalpját elhajítottam messzire, de előtte a pofájába tömtem az összes tollát.
A testéről lenyúztam a bőrt és tűzbe vetettem a rothadó tettemmel együtt, ami maradt belőle.

Kigyulladt az egész erdő…
…Én pedig nyugodtan sétáltam ki belőle egy új áldozatott keresve.

I.

Letépni az angyalok szárnyait, s a pofájukba tömni azokat.
Közben a glóriával ütni őket...amíg még lélegeznek.
ha~ha~ha!!

…Nincsenek jó angyalok, mindet megölték.
Vagy öngyilkosok lettek….

Én is letéptem a szárnyait egy angyalnak és megöltem. A vére eláztatta a padlót. A fehér pólóm élénk, vörös lett. Éreztem a vér illatát. Megakartam kóstolni, nagyon kívántam.
De nem tudtam elszánni magamat. A vére összekeveredett a könnyeivel és így már undorodtam tőle. Egy angyal, aki sír. A könnyei átlátszóak voltak, mint az embereknek.
Minden emberben, aki sír…lakozik egy angyal? Kétlem.
Megvetetten néztem rá.

„Gyenge vagy” – suttogtam és elmosolyodtam, mert közben csavargatni kezdtem a dús szőke haját a véres kezemmel. Ő rémülten nézett rám.

Beszélni már nem tudott, mert megkínzásánál a nyelvét is kivágtam.
Próbált valamit mondani, de én elfordultam és a szárnyaihoz léptem. Eltapostam őket.
Az angyal sikított, de némán.
Én nevettem.

Lehajoltam a letépett szépségekhez és közelebbről is megnéztem őket. Hófehér volt minden egyes tollpihe. Lehetséges ez? Az angyalok ennyire tiszták?
Szerintem ez csak álom, minden szárnyas glóriás tündérmeséből előlépett angyalnak nevezett féreg hazug és kétszínű.
Utálom őket.
Ők is engem és az egész emberiséget.
Sokat megöltek már…
…Egyért se ejtettem könnyeket
…azóta mióta már én is öltem.

Ő nem az első angyal, akivel végzem.
Szeretem ezt csinálni.
A vér, a megalázkodás.
Ugyan olyan férgek, mint mi…az emberek. Semmivel se többek. Csak vannak szárnyaik.
Tudnak repülni és ódákat zengnek róluk.
És akkor mi van?
Én megtudom őket ölni és felszínre hozni a valódi énjüket.
Ez is megölne, ha tehetné….de a kezeit összevarrtam.
Fájt neki és sikított.

A gondolataimból ő ébresztett fel, mikor mocorogni kezdett.
A kés felé nyúltam és visszamentem hozzá.
Hosszan a szemébe néztem és közbe felszakítottam az éles tárgyal a hófehér, de már megszáradt vérrel beborított ruháját. Egyre jobban közeledtem a szíve felé.
Ő csak sírt és próbált beszélni…
…szépen lassan elkezdtem beledöfni a kést a szívébe.
A vér lecsurgott a melléről és a kezemről a padlóra.
Elvegyült a többivel és én csak néztem.
Ő is nézett üveges tekintettel.
Igen…megtettem.
Megöltem még egy angyalt.