XXII.

Miközben sétáltunk Mike hirtelen megszólalt.

„Gondolkodtam, szerintem, ha megölsz egy angyalt az beleszáll egy ember testébe és szerintem azok az úgy mond gonosz emberek.” – nézett rám.

„Én nem tudom, én elpusztítani akarom őket, nem azon agyalni mi lesz velük. Mennek a Pokolba vissza vagy a Mennybe.” – néztem az égre.

„És ha…..Újjászületnek?”

„Micsoda?” – kidülledhettek a szemeim.

„Hehe, tudod meséltem, hogy elvileg régen úgy születtek, amikor egy gyermek is. Lehet most már fordítva van, akkor kezd el dobogni a szívük, mikor meghal egy ifjú lélek.”

„Ühm, érdekes szemlélet. És ezt miből gondolod?”

„Ugye, ahogy látom kevés a jó angyal, így biztosan nem egy új élettel együtt születnek. Sokszor a gonoszságot a halállal azonosítják, fájdalom, bánat. A mostani angyalok inkább ezt hozzák el az embereknek, mint a szeretet, megnyugvást és hosszú életet. Sőt ők is ölnek embert. És egyre több van ezekből a valamikből, amik szárnyakat viselnek.”

„De ez miért jó nekik?”

„Talán ez olyan lehet nekik, mint nekünk a videó játék.” – nevette el magát zavartan.

„Vagy mert már az emberek is ezt teszik egymással, akkor ők csak besegítenek…” – meredtem a földre. Nem volt már fű. Észre se vettük és már kint voltunk az erőből.

„Minden esetre, most ruhát kéne vennünk, így nem lehet csajozni.” – vigyorodott el Mike.

Egy városban találtuk magunkat. Nyugodt helynek tűnt, az emberek eléggé egyformák voltak. Megpillantottunk egy ruhaüzletet és elindultunk felé.

Mikor beléptünk velünk szembe termett egy barna hosszú hajú, barna szemű lány pöttyös ruhában.

„Jó napot, segíthetek valamiben?” – mosolyodott el.

„Uhh, Mike vagyok, és kéne valami új ruha, meg a neved szép hölgy.” – vigyorgott.

Én nem is zavartam őket tovább, elmentem ruhákat keresni. Nem kellet sok idő, találtam egy szép vérvörös felsőt és egy fekete farmert. Ezeken legalább nehezebben látszik meg a vér, bár most is csak olyan, mintha leettük volna magunkat, ezért nem kérdezi meg senki sem mi történt. Felpróbáltam, pont a méretem volt. Kivittem, hogy fizetek. Mike remekül elvolt a lánnyal, akit nem rég ismert meg. Intettem neki, hogy én távozom, és majd találkozunk.

Körülnéztem a városban. Nem tudtam hol vagyok, de nem is érdekelt. Aztán egy szökőkútnál megpillantottam egy embert, aki elég furcsán viselkedett. Félig volt kopasz csak, szőke haja volt, és ahogy elnéztem félig vak is volt. Közelebb mentem hozzá, magában beszélt.

„Mind meg fogtok halni, ezt üzenik” tördelte az ujjait.

„Kik üzenik ezt?” – néztem rá.

„Ők…” – mutatott egy kapualjba, ahonnan éppen kikukucskált valaki.

Odarohantam. Bent egy férfi volt, félmeztelen és fekete haja volt. Rám nézett, a szeme csillogott. A félhomályban nem tudtam pontosan kivenni az arcát. Aztán közelebb jött.

„Hiányoztál….” – lépett egyre közelebb.

„Ki vagy?” – kitárta szárnyait és akkor pillantottam meg az arcát.

Ez Ő volt…

 … Ledöbbenten néztem rá, mire ő csak át akart ölelni. Én elhúzódtam hamis érzelmei kimutatása elől. Elővettem a késemet és a szívéhez szegeztem.

„Mit akarsz tőlem? Megdöglesz!” – elkapta a kezemet.

„Néztelek és…tetszel nekem, hiányzol.” – összeért az ajkunk, elengedte a csuklómat.

A fegyveremmel már támadni akartam, de megéreztem az illatát, olyan volt, mint a tavaszi szellő. Kellemes és lágy. Hozzám ért, én pedig lebénultam.

„Enged, hogy szeresselek. Egy fattyú nem érdemel meg téged.”

„Mi? Hagyjál békén! Megöllek, tűnj a közelemből!” – távolodtam el tőle, hogy nehogy megint érezzem a teste melegét.

Nem tágított, egyre csak jött felém és nézett rám a zöld szemeivel.

Remegett a kezem ugyan, de a gyűlölettől. Annyit ártott nekem, most pedig azt hiszi idejön, átölel és minden megvan bocsátva. Ugyan olyan gusztustalan lény, mint volt.

Meg akartam ölelni és ölni egyszerre.

Meg vártam, amíg közel ér hozzám és átölel. Nem is sejtette mire készülők.

Beleszúrtam a hátába a késemet. Ekkor erősen megmarkolta a karomat és el akart lökni magától. Nem volt elég erős ehhez. Kivettem belőle, majd ismét beledöftem, a szárnyait kezdtem el tépkedni. Eközben megfogta a karomat, én egy kis erőlködéssel levágtam és a pofájába tömtem. A másik kezével kivette, de néma maradt.

Elkezdte dúdolni azt a dalt, amit régen együtt énekeltünk.

Igen, sokszor ezt énekeltem miközben kínoztam valakit…

…Most én énekeltem, ő pedig dúdolt…

…az ujjaimat belepte a vére. Zöld volt.

Megnyaltam…

… olyan íze volt, mint a csalódottságnak…

…Hánynom kellett.

Egész végig a szemébe néztem.

Végre sikerül…sikerül megölnöm.

Hangokat hallottam és odafordultam. Három angyal állt velem szembe, fekete ruhában és hatalmas szárnyakkal. Ránéztem a félig megcsonkított egykori kedvesemre, majd hamar rá kellett döbbennem, hogy már nincsen ott.

„Ezt nagyon meg fogod bánni..” – hallottam elcsukló hangját.

Mire megint hátra néztem a három angyal eltűnt.

Kimentem a kapualjból, az öreg is semmivé vált. Ez egy nagy átverés lett volna?

Mike ekkor jött velem szembe.

„Képzeld elhívtam vacsorázni Kate-t és utána feljön a szobámba.”

„Ez azt jelenti, hogy meg kell szállnunk?”

„Igen, nem baj ugye? Csak én még kamasz vagyok, ki akarom magamat élni.”

„Rossz kölök vagy…de nem baj.” – bámultam a földet.

„Valami baj van? Az friss vér? Miről maradtam le?” – faggatott.

„Semmiről, csak életre keltek a rémálmaim.”

Elmentünk szobát foglaltatni.

Mike remekül szórakozott az este, szinte mindent hallhattam.

Én csak néztem a Holdat és nem mertem elaludni…