„Mit akarsz tőlünk?” – kérdezte Mike vigyorogva.
„Angyalvér tapad a fegyvereitekhez. Érezzük.” – felelte
selymes hangon a szárnyas vezető.
A farkasok elkezdtek rohanni felénk. Látszott, fogukon már
régi vér tapadt. Régóta gyilkolhatnak ezen a környéken.
Késemmel magam mellett én is támadásba lendültem, Mike-val.
Vonyítások hagyták el a vérengző fenevadak száját. Mike-t az egyik megtámadta.
Oda akartam menni, segíteni, de ebben a pillanatban a szépség jött illetve
futott velem szembe és rám ugrott. A földre zuhantunk, ki akartam szabadulni
alóla.
„Megölted a leghűbb katonáimat! Halállal lakolsz érte!” – a
fogai agyarakká változtak. A kezeivel a nyakamat markolászta. Én egy gyors
mozdulattal a tüdejébe állítottam a késemet. Hörgő hangot hallatva némult el
egy perc alatt. Leesett rólam, a bal oldalamra, mellém.
A farkasok ott hagyták Mike-t és engem rohamoztak meg.
Körülbelül tízen valamennyi futhatott felém. Egy röpke pillanatban felálltam és
feléjük szegezve a késemet, vártam a támadást. Mike sem volt rest,
feltápászkodott a földről, leporolta magát és megnyalta fegyverét. Vigyorgott
egyet, majd csak annyit mondott:
„Most végetek.”
Csak egyet pisloghattam és már egy farkas sem jött felém.
Mike elébük vágott, hihetetlenül gyors volt. Mindet lekaszabolta egy perc
alatt. Az angyal felkiáltott, utolsó sikolya volt ez. A farkasok vére szürke
volt, tehát démonok lakoztak bennük.
Isten szolgájának vére vörös volt.
„Ember akart maradni, gondolom a farkasok a barátai voltak,
és az erejét felhasználva újra életet lehelt beléjük, ám az ő lelkük helyett
démonok költöztek beléjük.” – közöltem a feltevést.
„Ribanc..” – nyalta le a farkasok vérét Mike.
„Hogyan vagy ilyen gyors?” – kérdeztem, miközben nekiláttam
az angyal megcsonkításának. A tüdejébe visszavágtam a kést, majd egészen a
torkáig felvágtam. Kibeleztem, helyébe néhány farkas tetem darabjait tettem.
Igen, a farkasokat is feldaraboltam, ők már régen hallottak voltak.
„Olyan mintha megint tartoznék valakihez, és ő is hozzám.
Nem engedem, hogy bántsanak.” – faágakat gyűjtött, hogy tüzet tudjunk rakni.
Én tovább végeztem a kis rituálémat. Levágtam a szárnyait és
minden farkas szájába tettem egy tollat. Elégettük őket.
Teli hold volt, így a fény megint elérte az angyalt, de most
már nem volt olyan szép. Sikolyra tátott szája és dülledt szemei a semmibe
meredve voltak már csak a részei.
Miután minden állatot elégettünk a már szárnyatlan szörnyet
is máglyára vetettük.
Porrá vált az egész klán a vezetővel együtt, ezután
összeszedtük magunkat. Megnéztem Mike sérüléseit, de nem voltak súlyosak.
Bekötöttünk őket az én letépett pulcsim darabjával, amit megfogott az angyal
vörös vére. Mike nadrágját az ő saját vére festette be.
Ruhára volt szükségünk.
A nap kezdett felkelni, a tűzrakásra néztünk, ami már
elaludt. Megláttunk valami csillogót, oda léptem és észrevettem, hogy a
nőstény, fénylő haja nem égett el. Megvizsgálva tényleg aranyból volt.
„Ebből tudunk ruhát vásárolni.” – mosolyodott el Mike.
„Pontosan.” – nézegettem tovább az aranyfürtöket.
Még sose tapasztaltam ilyet, egyszerűen nem tudtam miért nem
égett el a haja. Lehet ő akart nekünk segíteni ezzel. Akkor viszont azt nem
értem, hogy miért.
Elindultunk, hogy kikerüljünk az erdőből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése