XXI./1

Futás közben nem is néztük merre megyünk.

Egy erdőbe értünk, ahol lelassítottuk a rohamot, majd szépen fokozatosan abba is hagytuk az ész nélküli rohanást. Egymásra néztünk, nem volt szükséges, hogy megszólaljunk. Egyszerre bólintottunk, rendben, itt jó lesz egy darabig.

Leültem egy kőre, Mike belefeküdt a fűbe. Lihegtünk, teljesen le voltunk izzadva.

„Fuh, azért egy fürdőt el tudnék most viselni.” – vigyorodott el.

Nem válaszoltam, csak néztem rá.

„Kár…hogy nem sikerült megölnöm Steven-t.” – vette komolyra a beszélgetést.

„Érdekes egy szárnyas féreg, az biztos. A saját fajtáját is öli.”

„Honnan gondolod?” – ült fel érdeklődve.

„Ő mondta, az áldozatai véréből olyan színes a feje tetején az-az összevisszaság. Tudod, meséltem neked a különböző vérű angyalokról. Nos, akit én öltem meg, annak zöld volt, tehát megszegte a szabályokat, olyan, mint Lucyfer.”

„Azt nem tudtam, hogy egymást is ölik.” – fordította picit jobbra a fejét.

„Sehol sincsen béke…ugyan olyan okok miatt csinálják szerintem, mint mi, emberek.”

„Érdekes szemlélet. Szerintem meg puszta erőfitogtatás. Spontán móka szerintem, hiszen úgy is sok van belőlük.”

„Ezt miből gondolod?” – néztem rá kérdőn.

„Nekem Emily azt mesélte, rengeteg van belőlük. Akkor születnek meg, mikor egy gyermek. Mert elvileg védőangyalok, Isten ezért hozza őket létre, de már nem törődnek az emberekkel.”

„Miért? Azt nem mondta?”

„Azért, mert unják. Az embereknek semmi sem jó. Hiába védték meg őket gyilkosoktól, észre sem vették. Sose mondtak köszönetet.”

„Szerintem ez butaság, én is köszönetet mondtam a védőangyalomnak, mégis hagyta azokat a dolgokat, amik megtörténtek velem utána…”

„Szerintem már nem is igen születnek védőangyalok, mert nem csinálják a feladatukat. Tiszta angyalt még nem öltem, a húgom azt mondta még ő találkozott egyel, de nem sokkal később megölték.”

„A te húgod nem angyal lett?”

„Nem, ő…szóval, bolygó hollandi. A két világ közé rekedt, mert megölték.”

„Sok embert megölnek, mégis a többsége angyal lesz..”

„De ő segíteni akar nekem. Viszont foglalkoztat egy kérdés..”

„Igen?”

„Ha egy ember meghal, vagy a Mennybe, vagy a Pokolba kerül, vagy a két világ közé, szellemként. Viszont, ha egy angyalt ölünk meg, az ő lelke vagy mije…az hova száll?”

„Ez egy jó kérdés, sose kérdeztem meg a hullájuktól.” – túrtam bele a földbe a lábammal.

Úgy döntöttünk meghúzzuk magunkat egy kis barlangban.

Nagy nehezen, de egy picit sikerült szundikálnunk.

Este keltünk fel, faágak recsegésére.

Kimentünk és egy gyönyörű, aranyhajú, csillogó kék szemű nő állt velünk szembe. Természetesen angyal volt, fehér szárnyait a Hold világította meg, mely gyémántként fénylett. Mike-ra néztem, akit teljesen megbabonázott a szép külsőt öltött szörnyeteg. Oldalba böktem kicsit, mire rám nézett. Elővettük a fegyvereinket.

A kést és a karmokat, a vér már megszáradt rajtuk.

Támadásra készen álltunk, de a nő nem rohant, nem vett elő semmit, nem mozdult.

Ekkor farkas vonyítást hallottunk. A gusztustalan teremtés mögött egy egész klán jelent meg. Farkasokból álló csapat. Vicsorogtak ránk és a szemük fehér volt, semmi élet nem volt bennük, csak gyilkolási vágy.