XVIII.

Társaságom mellett észre sem vettem milyen hamar megérkeztünk. Leszálltunk a gépről, egy percet se bírtunk ki beszéd nélkül.
Egy kis hotelban szálltunk meg. Külön szobát kértünk,de este átjött hozzám.
„Nem zavarlak?” – vette elő a karmait tisztogatni.
„Dehogy, legalább nem fogok elaludni és álmodni.” – tisztítgattam én is a késeimet.
„Szép kis fegyverek, bár a sárkány mintás egész újnak tűnik.”
„Ajándék” – vágtam rá nyersen.
„Túl sokat mondok, igaz?”
„Eléggé, kezdesz néha idegtépő lenni” – szegeztem felé az egyik kést.
„Bocs, csak már régen, sőt soha nem beszélgettem még ilyem emberrel, mint te.”
„Igazság szerint én sem még hasonlóval, mint én.”
„Tudod, az én húgomat megölték az angyalok.” – közölte hírtelen.
„Micsoda? Miért?” – néztem rá, ő a könnyeivel küszködött.
„Árvák voltunk, a szüleink meghaltak drogtúladagolásban, azóta vannak képességeim. A húgomnak is volt, látta a holtakat. Egyszer a szüleink visszatértek és elmesélték mi történt velük. Valami angyalok keverték a drogot az étkükbe, mert Lucifernek új harcosainak új megtört lélek kellett. Persze nem hittem el a húgomnak egy szavát sem. Én nem láttam őket, nem is érzékeltem. Sokszor sírt és mesélt nekem, amiket neki mondtak el. Egy nap az árvaházba egy új dada jött. A húgom félt tőle, én nem. Sőt nagyon szerettem. Mintha az anyám lett volna. Akkor örök haragot fogadott nekem a húgom, Emily. Pár nap múlva kimentem a kertbe, mert nem találtam Emilyt. Meg is láttam, a dadával. Fojtogatta a húgomat, meg akarták ölni. Odarohantam, amilyen gyorsan csak tudtam, de már késő volt. Abban a pillanatban hullott az a csöppnyi kis test a földre és a lelke eltávozott. Neki ugrottam a dadának és ütni kezdtem. Láttam a múltját. Ő ölte meg a szüleinket és a húgomat is magának akarta, a képessége miatt. 16 éves voltam, de azért erős. Ellökött magától, beszaladtam a házba egy valamiért, magam sem tudtam miért. Egy esernyő jutott a kezembe. Ő jött utánam. Megvártam őt, aztán teljes erőmből beleszúrtam az esernyő hegyes részét a hasába. Kihúztam, majd újból bele döftem, most a szemébe. Lila vére volt, de nem akartam abbahagyni. Szétvertem a fejét és eltörtem a csontjait. Persze ezután menekülnöm kellett. Elvettem a nála lévő pénztárcát és útnak indultam. A húgomat nem sokkal ezután eltemették, azt hitték én öltem meg. Útközben megjelent előttem, megkaptam a képességét. Elvileg rám is vadásznak, mert én is megtudtam milyenek is valójában. Őt is azért ölték meg, a fő indok nem a képességei voltak, hanem hogy megtudta kik is ők.” – elsírta magát.
„Drogos angyal volt, démonokkal hált, így Luciferrel is találkozhatott már.”
„Te ezeket honnan tudod?”
„Szoktad nézni a vérüket?”
„Igen, de ritkán találkozom nem lila vérűvel”
„Érdekes, akkor ők keresnek téged.”

Elmeséltem neki a vérszíneket és a hozzájuk kapcsolódó információkat, amik az évek alatt tapasztaltam. Miután elmagyaráztam és leírtam ezeket, mutatott egy fotót Emilyről. Gyönyörű kislány volt. Szőke hajú, kék szemű, mint a bátyja. Két tojás. A fényképen mosolygott. Mike azt mondta azért, mert itt még éltek a szüleik. Miután elhunytak már sose nevetett vagy mosolygott, Mike bármit csinálhatott, semmi sem segített.

Hajnalban elköszöntünk egymástól. Visszatért a szobájába, hogy aludjon.
Én is álomra hajtottam a fejemet, a kezemben a tőrrel, amit Benjamintól kaptam.
Hamar elnyomott az álom…
…Ugyan ilyen hamar nyílt ki megint az emlékek kapuja…
…Nem akartam belépni…
…Még is betettem a lábamat.