XVI.

Lassan vetkőztetett, gyengéd volt, mégis durva. Én csak öleltem és csókoltam őt. Lihegett a fülembe és simogatta minden egyes porcikámat. Nem tudtam megállni, hatalmas nyögések törtek ki belőlem, pedig még bennem sem volt, csupán kényeztetett. A combomhoz ért a hideg keze, s csiklandós érzés tört fel bennem. Teljesen nedves voltam, akartam őt.
Miközben szeretgette a nemi szervemet az ujjaival én csókolgatni kezdtem a nyakát. Kis idő múlva harapdáltam, teljesen önkívületi állapotba kerülhettem. Selymes volt a bőre. A kezei finomak, és az ujjai gyönyörűek.
Kettővel járt már bennem, ekkor én megfogtam a kezét, s a melleimre tettem. Hevesen csókolózni kezdtünk. Lassan belém hatolt. Ekkor abbamaradt a nyálunk cserélgetése, és az ajkunk összefonódása, mert hatalmasat nyögtem fel.
Bekaptam az ujjait és nyalogatni kezdtem.
Ő is halkan felnyögött párszor.
Teljesen begyorsult, én pedig közben csak szorosan öleltem magamhoz és harapdáltam a nyakát. Néha-néha beletúrtam a hosszú hajába.
Ő is átkarolt és védett. Csókokat lehelt a nyakamra.
Egyszerre kezdtünk el mozogni, a takaró teljesen vizes volt már az izzadságunktól.
Éreztem, hamarosan megint elérem az élvezetek országát. Hosszas nyögés hagyta el az ajkamat, de én nem engedtem őt el. Tovább csináltuk. Picit remegtem, mert az első annyira jó volt. Mind a ketten teljesen nedvesek voltunk, és kívántuk a másikat. Tudtam, éreztem rajta, hogy ő sem akarja abba hagyni. Örökre velem akar lenni, ahogyan én is.
Egymás szemébe néztünk az örömök közepette. Észre se vettem, csak mikor viszonozta, hogy rámosolyogtam. Ekkor már nem ölelt, hanem az egyik kezemet megfogta. Összekulcsoltuk, ahogy a filmekben láttam régen. A másik kezével simogatott.
Meleget éreztem ott alul, ő is belépett az országba és örömét lelte benne.
Kivette belőlem lankadt férfiasságát, majd a mellemre feküdt.
Simogattam a haját, ő pedig a derekamat.
Szavak nélkül megértettük egymást. Az érintésekből tudtuk, mit szeretne a másik.
A teste meleg volt, néhány izzadság csepp még legördült róla. Én csak néztem őt. Nem értettem mi lehet velem, hogyan tudta kihozni belőlem ezt? Mégse ölték meg az érzéseimet.
Könnyek gyűltek a szemembe. Picit felsóhajtottam, mire ő felemelte a fejét.
„Mi a baj Anasztázia?” – felült és megfogta a kezemet. Az érzelmeim, melyek cseppekben hullottak a kezünkre, hidegek voltak. Nem tudtam válaszolni. A szemébe néztem és átöleltem.
Simogatni kezdte a hátamat.
„Semmi baj Anasztázia…semmi baj….itt vagyok veled.”
Olyan erősen szorítottam magamhoz, amennyire csak tudtam. És akkor kimondtam azt a szót, amit nem szabadot volna:
„Szeretlek..” – teljesen a mellkasába bújtam, ott adtam ki magamból ezt a kettős érzést.
Igen, megint szeretek valakit, de nem szabadna. Én nem lehetek szerelmes.
„Én is szeretlek…” – tovább simogatott. A meleg bőre teljesen megnyugtatott, és azaz érzés is, hogy itt van velem.

Mikor lenyugodtam, lefeküdtünk egymás mellé, betakart és megcsókolt. Kimerültem, így hamar elkerültem Álomországba. Úgy léptem be oda, hogy ő fogta a kezemet…

…Kilépve onnan is, egymás kezét szorongattuk.
Kitakaróztam és kimentem a fürdőbe, ő utánam jött.
Együtt zuhanyoztunk, majd felöltöztünk. Megreggeliztünk egy közeli étteremben és sétálni indultunk. Sütött a nap, de egy picit fújt a szél. Fogtuk egymás kezét.

Megint nem szólaltunk meg, csak élveztük a másik közelségét.
Leültünk egy padra a parkban és néztük a felhőket. Csodálatos látványt nyújtottak az állatokat és embereket ábrázoló égi csodák.
A vállára tettem szépen lassan a fejemet, s így néztük tovább.
Nem telhetett el sok idő, rettenetes fájdalom kezdett el gyötörni. Felnyüszítettem, mire Benjamin gyorsan felém fordult és kérdezősködni kezdett. Nem tudtam válaszolni, a fájdalmam nagyobb volt nálam. Kezdett minden elsötétedni körülöttem. Az utolsó, amire emlékeztem, hogy egy alak volt Benjamin háta mögött, de nem tudtam figyelmezteti rá…

…Mikor magamhoz tértem egy angyal állt előttem. A késemért akartam nyúlni, de Benjamin házában hagytam. Nem tudtam kivenni az arcát ennek a gusztustalan szárnyas lénynek, mert mindent a homály fedett be. Fel akartam ülni, de le voltam kötözve.
„Ne is erőlködj Sárkány lány, innen nem fogsz kijutni.”
Nem válaszoltam, csak ki akartam szabadulni. Sajnos a köteleket túl jól csomózták meg.
Ebben a pillanatban éreztem egy érintést a kezemen. Oda kaptam a tekintetemet. Egy szőke hajú, zöld szemű, magas termetű hím nemű angyal állt mellettem. Sose találkoztam még vele, így nem tudtam mit akar.
„Hol van Benjamin?” – tettem fel a kérdést idegesen.
„Ahol hagytuk. Te vagy a lényeg, ő csak mellékszál.” – egy szót sem értettem az egészből.
„Tudod Sárkány lány, mi tudunk nézni embereket a Mennyből. Láttalak tieteket és nem tetszik, amit csináltatok. Ez nem lenne jó, senkinek sem. Aki a sárkányt beléd vágta, az én voltam. Nem emlékszel rám?”
Ekkor villant be minden az emlékezetembe. Igen, ő volt az. Már minden eszembe jutott.
„Nos, én tudom iránytani néha a fájdalmat a sebed által. Igazán élvezem.”
„Ha annyira zavart, amit csináltam Benjaminnal, akkor miért nem okoztál nekem semmi bajt?”
„Mert amikor érintkezel egy olyannal, akit szeretsz, testileg és szellemileg akkor nem tudok rád hatni. Ezt nem tudom, hogyan csinálod, de eléggé zavar.”
„És mi a terved te senkiházi?”
„Tűnj el ebből az országból, és akkor talán életben hagyom a szeretődet.” – elvágta a köteleket és megengedte, hogy felálljak. Megpillantottam egy baltát a sarokban. Lassan felálltam, az undorító féreg csak nézett engem.
„Mire készü…” – már nem tudta befejezni a kérdést, mert megragadtam a karját és eltörtem. Sikoly hagyta el a száját és utánam akart nyúlni. Én már rég a baltához futottam. Nekiszegezve közeledtem a rusnya fejéhez. Hátrálni akart, de ráesett az ágyra, amire ki voltam kötözve. Felemeltem a baltát, éles fájdalmat éreztem a vágásaimnál, még is le tudtam küzdeni. Az akaratom most erősebb volt. Egy jól irányzott lendülettel kettévágtam a fejét. A vér mindent beborított, csodás érzés vette át a helyét a fájdalomnak. Kihúztam a baltát a csonkból és elkezdtem feldarabolni a hullát. A szárnyait tőből vágtam le, majd a szétnyílt koponyacsontba illesztettem őket. A többé testrészét elhajítottam amerre csak tudtam.
Megkerestem a kijáratot. Lassan, vérben ázva kisétáltam a pincéből.
Ekkor döbbentem le a leginkább, Benjamin pincéjében voltunk.
Ő a kanapén feküdt és aludt.
Én csak meredten néztem rá, de nem akartam felkelteni.
Odaléptem hozzá, amilyen halkan csak tudtam. Adtam egy puszit a homlokára. Ekkor megérintette az arcomat.
„Jó reggelt Anasztázia” – mosolygott. Meglepődve néztem vissza rá, láthatólag semmire sem emlékezett.
„Jó reggelt Benjamin” – Megcsókolt, de én ellöktem magamtól.
„Mi a baj?”
„Semmi!” – vágtam rá a választ és kifutottam az ajtón.