VIII./1.

Álmomból felébredve észleltem pár könnycseppet a kezemen. A földön aludtam el, az erdőben. A tűz már rég kialudt. Egyedül voltam, már hajnalodott. Mindent rózsaszínre festett a felkelő Nap sugara. Megtöltötte a tájat élettel. Undorodva néztem az álmomban született sós kis esőcseppekre, amik a szemem sarkából távoztak. Jól megtöröltem az arcomat és felálltam a koszos talajról. Kifele sétáltam az erdőből.
Út közben többször is megálltam és megnéztem a tenyeremet, mert néha hatalmas fájdalom kerítette hatalmába. Nem látszott semmi, de ott kínzott az érzés, ahol álmomban megsebeztek.

Mikor kiértem az erdőből egy országútra kerültem. Kamionok ezrei haladtak el mellettem, én nem törődtem velük, pedig rendesen megdudáltak. Nem volt halálfélelmem, sose féltem tőle.
Erősebb vagyok a Halálnál, ezt éreztem mindig is. Inkább jó barátom lenne, mint ellenségem.

Dél fele járhatott, mikor egy motoros, fekete bőrruhába bújt emberféleség megállt előttem és megkérdezte elvihet-e engem valahová. Megérdeklődtem merre van a legközelebbi város, amiről kiderült, hogy több mint fél kilométerre, így elfogadtam az ajánlatot.
Felültem a gyors kétkerekű, turbó meghajtású „lóra” és átkaroltam az embert.
Rég voltam ilyen közel emberhez, vagy bárkihez, akit nem öltem meg. Meleg volt a teste, még így ruhán keresztül is érezni lehetett.

Mikor beértünk a városba, név szerint valami Metropolisba megkérdezte itt merre tartok.
„Még nem tudom…nem mintha valami sok közöd lenne hozzá.” – leszálltam az ülésről.
„Igaz, csak azért kérdem, mert kevesen szoktak sétálni az országúton, ha csak nem örömlányok. De nem igazán tűnsz annak, és ahogy elnézlek egy fürdés se ártana neked.” – végigmért és beletúrt hosszú fekete hajába.

„Nos, lehet rám férne, de tudok gondoskodni magamról.”
„Van nálad pénz? Mert táskát nem igen látok nálad.”
„És ha nincsen?” – kérdeztem vissza gorombán.
„Akkor meghívlak egy fürdésre hozzám.” – A szeméből nem tudtam semmit se kiolvasni. Ismertem az embereket. Biztosan egy perverz állat, de igaza van. Tényleg rám fért egy kis mosakodás és ennem se ártott volna valamit.
„Jó, rendben. Elfogadom a meghívást.” – mondtam, és közben elterveztem, hogyan fogom megölni, ha bemer nyitni vagy hozzám mer érni éjszaka.

A lakása elég érdekes volt. Lehangoló és minden szinte fekete. Fegyverek és kések a falon. Az igazat megvallva tetszett ez a berendezés és a sok fegyver.
Hozott ki nekem ruhákat a szobájából. Azt mondta a volt barátnője cuccai, amikért már nem akart visszajönni. Kaptam hát egy vörös bugyit egy leopárd mintás melltartót fehérneműnek, hozzá egy kockás inget és koptatott farmert.
Ezekkel a ruhákkal bevonultam a fürdőbe és engedtem vizet magamnak. Belefeküdtem a kádba, ami tele volt már jó forró vízzel. Megint megnéztem a tenyeremet, már nem fájt.

Fürdés után kimentem a konyhába és leültem. Elém rakott egy hamburgert, amit nagy élvezettel fogyasztottam el. Evés után beszélgettünk. Elmesélte, hogy a barátnője megcsalta egy gazdagabb férfival és elszöktek. Ő meg akarta ölni őket, mikor megtudta, de úgy volt vele, hogy inkább majd a sors ítélkezik felettük.
Egy ember ült előttem, aki sátánistának nézett ki, de belül teljesen tiszta volt és olyan nézetei voltak, amik nem igen hihetőek manapság. Sors? Ugyan már….olyan hülyeség,mint a védőangyalok meg a mikulás.
A társalgás befejeztével elmentünk aludni...