VIII./2.

Én az ő szobáját kaptam meg. Nem tudtam aludni, minden tele volt fegyverekkel, teljesen elragadtak. Meg akartam őket érinteni. Aztán az is elgondolkodtatott, hogy itt fekszem egy ember lakásában és a nevét sem tudom, sőt ő se kérdezte meg az enyémet.
Ekkor lépteket hallottam és rájöttem, biztosan ő is egy angyal és meg akar ölni. Úgy tettem, mint aki már alszik, közben a késemet a párna alatt szorongattam. Mindig így aludtam el, bárhol voltam. Halkan járt. Nesztelen akart lenni, de engem nem tudott becsapni.
Éreztem, hogy mögöttem van. Befeküdt mellém az ágyba….
….Átölelt és hozzám simult.
„Mit akarsz?” – kérdeztem. Nem tudtam elővenni a kést, jól esett ez az érintés.
„Meg tudni milyen szeretni egy érzéketlen lányt.” – és elkezdte csókolni a nyakamat.
Teljesen lebénultam. A nyelvével remekül játszadozott a nyakamon. Rég éreztem ilyen érzést, hogy valaki csiklandoz, picit fel is kuncogtam. A kezével közben már a combomnál járt. Lassan simogatott majd ujjaival szépen lehámozta rólam a bugyit a térdemig. Finoman izgatni kezdett. Lehetetlen volt ellenállnom. A gyönyör erősebb volt nálam. Halkan nyögni kezdtem és közben éreztem, hogy teljesen nedves vagyok.
A nyelvével már a csípőmnél volt. Út közben a hátamra fordultam, ő pedig felettem volt. Az ujjait belém mártotta. Teljesen önkívületi állapotba kerültem. Már a kapunál volt a nyelve és ott fitogtatta tovább a tudását. Könnyezni kezdett a szemem és megint emlékképek villantak be. Hírtelen megfogtam a fejét és felhúztam az enyémhez. Szenvedélyes csókot váltottunk, miközben belém tette férfiasságát. Meleg volt és kemény. Nem tudtam elengedni, de nem is bántam. Érezni akartam ezeket az ajkakat. Simogatta a derekamat, én pedig a hosszú hajába túrtam. Hevesen vert a szívem és egyre hangosabban nyögtem fel minden egyes mozgás után.
Egyszer csak gyorsabban kezdte el mozgatni a csípőjét és én éreztem azt, amit már évek óta nem. A gyönyör végkifejletét. Egy hatalmas és kellemes hang után éreztem elhagyott az erőm és elernyedtem. A karom leesett a válláról, mintha súlyok lettek volna rajta.
Ő rám nézett és mosolygott.
„Mi..mi a …a ne..ved?” – kérdeztem, miközben levegőt kerestem.
„Benjamin. És a tiéd?” – elsimított pár hajszálat az arcomból.
„Nekem nincsen.”
„Rendben… és miért könnyeztél?”
Erre nem válaszoltam, csak letöröltem őket és próbáltam elhessegetni a képeket, amik előjöttek a múltam albumából. Igen, egy angyalnak adtam oda magamat régen.
Átöleltem Benjamint és így aludtunk el. Simogatta a hajamat és közbe fogta a kezemet.

Másnap reggel mikor felébredtem Benjamin még mindig a karjai között tartott.
Lassan kikeltem az ágyból és összeszedtem a ruháimat. Gyorsan felöltöztem, elraktam a késemet majd újból Benjaminra tekintettem.

Nem akartam elhagyni, nem akartam, hogy fájjon neki, de muszáj volt megtennem.
Ha velem marad, akkor sebezhetővé válok, és így nem lehet harcolni.

Mikor becsuktam magam mögött az ajtót egy belső hang szólt hozzám:
„Csak félsz, hogy megint szerelmes leszel.”

Igen lehet, de ha szerelembe esnék, akkor be kéne fejeznem a háborút.

Amit nem lehet!!

Még van elintézni való angyal és ott van a főellenségem is…
… Nem szabad hibáznom.