XXVIII./2

Elmentünk venni pár ruhát, hogy ne legyünk túl feltűnőek. Én egy szürke ruhát választottam, ami harcoknál nem valami előnyös, de „lányos” darab. Mike egy piros kapucnis pulcsit vett, és fekete nadrágot, szinte semmiben nem különbözött az előző összeállításától, csak a színekben. Szőke hajára felhúzta a kapucnit. Kifizettük a ruhadarabokat és elindultunk a kijelölt helyre. Még volt egy óránk, azt beszélgetéssel töltöttük.

„Szerinted ők vámpírok?” – nevetett Mike.

„Nem hiszem, legalábbis még nem találkoztam vámpírral. Lehet más van a háttérben.”

„Én csak vért láttam…más nem igen jutott hirtelen az eszembe. Talán megöltek valakit?”

„Nem kizárt, de csak ők ketten?”

Ezt taglaltuk, míg meg nem jött Liza és Jeff. Elkísértek minket a lakásukig. Ugyan olyan volt, mint a többi. Miután beléptünk megdöbbentünk. Minden szürke, fekete és vörös színben pompázott. Elindultunk a konyha felé, de Liza közölte, hogy késni fog a vacsorával. Mozi előtt ugyanis enni akartak velünk. Mike kiment segíteni Liza-nak, amíg én Jeff-el leültem a kanapéra. Jeff egyszer csak rám meredt, majd megfogta a kezemet…

…El akartam húzni tőle, de szorította.

„Szereted Mike-t?” – tette fel a kérdést hírtelen.

„Persze…” – nyeltem egy nagyot.

„Érzek benned valamit, erős nagyon.„– nem vette le szemét az arcomról.

 „Nem értem mire gondolsz.”

„Liza unalmas, itt mindenki egyforma, de én nem…és te sem vagy átlagos.”

„Azt vettem észre, ez a klónok városa…”

„Sajnos nem tehetünk mást, különben mindnyájunkat megölik.”

„Miről beszélsz?”

„Tetszel nekem, ezért meg kell, hogy öljelek, te leszel az új áldozat. Bűneinket így megbocsátják.”

„Miről hadoválsz itt nekem?”

„Ha bűnbe akarunk esni, és különbözni vágyunk áldozatot kell felmutatnunk, és akkor ez az érzés megszűnik. Azt hittem véget vetettem ennek, mikor megöltem Jessica-t, de most megjelentél, és ugyan azt érzem, mint akkor.” – könny csordult végig az arcán.

„Akkor miért nem mész el innen?” – furcsa érzések kavarogtak bennem, a késemért akartam nyúlni, de mégis meg voltam bénulva. Jeff csak nézett rám.

„Nem lehet…”

Bejött Mike és Liza. Feltálalták nekünk a vacsorát, ami rizs és csirke volt. Liza nem szólt semmit a vacsoránál, pedig mikor belépett látta, hogy Jeff a kezemet fogja. Lassan megettük az ételt, majd felállva az asztaltól befáradtunk a nappaliba. Egy horror filmet raktak be, valami Ha elkap a sötétség címmel. Igazság szerint, számomra nevetségesen hatott a története, valami lány az ágya alatt rejtőző szörnytől félt, aztán persze elkapta. Majdnem elaludtam, de Mike ébren tartott. Jeff és Liza átkarolta egymást és úgy nézték. Nem szóltak semmit hozzánk a mozi közben, így mi sem hozzájuk.

A filmnek hamarosan vége lett, még a stáblistát is végig kellett szenvednünk. Azután felkapcsolták a villanyokat, de még mindig nem szóltak hozzánk. Én már nem bírtam tovább, így kicsúszott egy mondat a számon:

„És most mit csinálunk?”

„Várunk még valakit” – felelték egyszerre higgadtan.

Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, ránéztem Mike-ra, aki nem valami jót sejtetően viszonozta a szemkontaktust.

„Menni kéne” – súgta oda nekem. Felálltunk és távozásra készültünk, de ekkor Liza és Jeff bevezették az új vendéget. Félhosszú szőkésbarna haja és barna szemei voltak. A szárnyai érdekesek, mint valami roboté. Ruhája fekete és katonás. Sugárzott belőle a vezéregyéniség.

„Üdvözlet halandók, az én nevem Sebastian.” – hajolt meg előttünk.

Nem méltattam rá, hogy bármit is mondjak, csak a késemért nyúltam. Mike karmai elővillantak a rászáradt vérrel.

„Miért akartok ellenállni? Engem úgysem tudtok megölni. A mi Urunk ugyanis megáldott engem, nem tud senki sem kárt tenni bennem, sehogyan. Egy védő burok vesz körül.”

„ Majd áttöröm én azt a burkot te mocsok” – suttogtam oda neki.

Liza és Jeff ekkor elővettek egy kötelet és közeledni kezdtek felénk.

„Fogadjatok szépen szót” – mosolygott Sebastian, s valami erő segítségével lebénított minket. Eldobtam a késemet, Mike pedig nem tudott mozdulni. Meg voltunk fagyva.

Lekötöztek minket, majd levezettek egy pinceszerűségbe. Hűvös volt, itt már minden vörös volt, s csontvázak hevertek a földön. Leültettek minket egy székre.

„Nos, halandók, érzek bennetek valamit.” – fordult Mike felé – „Főleg benned, neked van valami képességed, igaz?” – Mike szemen köpte, amit Sebastian simán csak letörölt magáról.

„Ezt vehetem igennek, nemde? A képességed jó kezekben lesz, ne aggódj. Az Úr örülni fog neki, s aki ellen majd felhasználjuk, nos az kevésbé.”

Liza és Jeff visszament az emeletre Sebatian-al, hogy lehozzák majd azt, amivel Mike-t megfosztják a képességétől. Valami mocorgást hallottam, s megpróbáltam odafordulni, de még hatott az a különleges erő, amitől le voltunk bénulva, így csak a szemem sarkából véltem felfedezni egy fiút.