X./2.

Leültettek egy székre, a férfi pedig egy kést tartott a torkomhoz, hogy ne mozogjak. Az angyal odalépett a kis testhez és kántálni kezdett. Szentelt vizet locsolt rá és a szárnyából kitépett pár tollat, amit a szeméhez és a szívéhez tett.
A mormolása érdekes volt, nem lehetett érteni. Föl, s alá járkált a kislány körül.
Egyszer csak a kis kéz megmozdult. Az angyal levette szeméről a tollakat és segített neki felülni.
„Laura…” – mondta ledöbbenve az apuka.
Laura felénk nézett, zöld szemeiben nem fedeztem fel az élet szikráját.

„Ne menjen oda..” – figyelmeztettem Richardot, de ő odarohant hozzá és átölelte.
„Lehet tévedtem” – gondoltam. Próbáltam közbe kiszabadítani magamat, de sikertelenül.
Az angyal odajött hozzám és kiszabadított. Kék szemével végig mért, majd az apuka felé fordult.
„Laura…ölj!” – adta ki a parancsot.
A kislány beleharapott apja nyakába és szétcincálta. A vér és a hús mindenfele repkedett. Hátraesett a holttest és Laura ráugrott. Tovább folytatta az evést. Már a csontnál tartott.
„Én öltem meg a lányát, én voltam a védőangyala. Túl boldogok voltak, és így Richard elnyomta magában a kreativitás, vagy nem vette észre a rózsaszín felhőtől. Csak Laura volt neki, de én láttam benne, hogy meg tudna minket formálni az örökké valóságnak. Így megtettem, és akkor meglátogattam. Meg alkotta, amit kellett, minket és ezzel ide is csalogatott téged. A lánya nélkül úgysem akart élni, hát elintéztem neki.”
Akkora gyűlölet lett rajtam úrrá, hogy nem is tudtam gondolkodni. Előkaptam a kést és megvágtam az arcát. Zöld vére volt. Rám mosolygott, majd újabb parancsot adott a kislánynak.

Felém kezdett el futni a véres ruhájában és testével. Kikerültem, majd a hajánál fogva elkaptam. Sikítozni kezdett. Az angyal nevetett. Eldobtam a szörnyet tőlem jó messzire, majd nekimentem az angyalnak. Ő nem csinált semmit, csak nevetett. Beledöftem a vállába a kést, de mintha meg se érezte volna.
Laura ekkor hátulról támadott meg. Belém harapott, ekkor nekilöktem magamat a falhoz, így egy kis időre elájult. Odaléptem hozzá és a kést a feje fölé emeltem.
Beleszúrtam minden erőmből a koponyájába a fegyveremet. Nyögött egyet, majd örökre elnémult.
Újra az angyal felé vettem az irányt, s észrevettem, hogy vérzik a mellkasa és a két szeme is.
Tehát a tollával irányította a kislányt…
…Térdre rogyott, de még mindig nevetett.
Közelebb léptem és kitörtem a nyakát. A tollait kitéptem, testét pedig feltettem egy angyal szobor mellé. Most már ott van, ahol annyira lenni akart.
A két ember holttestét egymás mellé helyeztem az aulában.
Végre, egyedül vagyok…
…Elkezdtem ledönteni a szobrokat, megcsonkítani őket…
…Semmivé váltak…
…Én pedig közbe énekeltem.

Egy angyal sem maradt meg. Mindet tönkretettem és megöltem. Kisétáltam az épületből. Mellettem újabb emberek mentek be. Sikításokat hallottam.

Végre végeztem ezekkel az ocsmány állangyal szobrokkal.