VI.

Lassan sétáltam. Néztem a leheletemet, ami látszott a levegőben, mert annyira hideg volt. Nagyon fáztam, de nem foglalkoztam vele. A sálamat az arcomra tettem és úgy mentem tovább, csak a két szemem látszott, se több, se kevesebb.
Ismerős volt a hely számomra, nem tudtam felidézni az itt megélt dolgokat, viszont tudtam, hogy ha sikerül, akkor fájdalmat okoznék magamnak így nem is törődtem ezzel többet.

Mikor már hasított a végtagjaimba a hideg futni kezdtem előre.
Futottam megállás nélkül. Nem érdekelt semmi és senki, csak szaladtam a puszta felé.
Pár perc után belebotlottam valakibe. Hátraestem, de gyorsan fel is álltam.

Alig akartam hinni a szememnek. Egy zöld szemű angyal állt előttem.
Megráztam a fejemet és közben megdörzsöltem a szemet.
Szerencsére csak a képzeletem tréfált meg, bár nem valami vicces dologgal.

Elővettem a késemet és döfködni kezdtem vele a földbe. Odaképzeltem Őt. Őt öltem most meg. És csodás érzés volt. Kínozni akartam, azt akartam, hogy szenvedjen! Sírni akartam látni. Én közbe nevettem és kicsordultak a könnyeim. Vért láttam és még hevesebben gyilkoltam az odaképzelt repülő férget. Fájt, de mégis élveztem. Meg akartam ölni!

Hamar észhez kaptam, mert hozzáért valaki a hátamhoz. Megfordultam és felé szegeztem a kérdést és a kést is: „Mit akarsz?”
Egy félénk kis tekintet meredt rám. Kék kis szemei engem fürkésztek.
Egy gyerek volt, de nem ijedt meg a késemtől. Csak bámult maga elé, meredten.
„Nincs semmi bajod?”
Semmi választ nem kaptam.
Motyogott valamit, de nem lehetett kivenni a szavakat. Viszont feltűnt valami, az éles fogai. Mintha csak agyarak lettek volna.
Egy démonokkal háló angyal megrontotta… Ez a gyermek, már az alatt valója volt.
…A kislány megfogta a nyakamat és a kis kezével egyre szorosabban ölelte át…
…Elő akartam venni a kést, de a szemei még annyira emberiek voltak és olyan tiszták…
…Éreztem, hogy nem kapok levegőt…
…Ekkor beindult az életösztönöm…
…és beleszúrtam a kislány hasába a kést.
Végighúztam egészen a torkáig. A belei kibuggyantak. Én csak néztem tovább a szemébe, ami még üresen, élet nélkül is tisztán csillogott. A kislány ebben a pillanatban a hátára esett és most a felleget nézte tovább.

Felálltam, odamentem és kivágtam a szemeit.
Íj szennyezett testben ne legyen ilyen tiszta dolog.

Kezemben a szemeivel elmentem egy távolabbi helyre, ahol eltemettem őket.

A tetemhez ezután visszamentem. Kivertem a hulla agyarait és beledöftem őket a testébe.
A belső szerveit a szájába tömtem, mivel neki nem voltak szárnyai.
A szemüregébe pedig beleültettem két virágot.

A nap éppen rásütött az arcára.

Én pedig dolgomat elvégezve, eltéve a késemet elmentem onnan.