V./1.

Több napja nem váltottam ruhát. Az angyalok megszáradt vére még mindig vörösen izzott a fehér pólólom. Sütött a nap, így eléggé melegben sétálgattam egy számomra ismeretlen faluban. Az emberek furcsán néztek rám. Túl sovány voltam és eléggé piszkos is, de engem nem érdekelt a megvetett nézésük. Bementem egy motelba és kértem egy szobát. Pénz mindig volt nálam, ritkán szálltam meg valahol, csak ha már túlságosan is elviselhetetlenül éreztem magamat a bőrömben.

A szobámban, ami a 86-os számot viselte lezuhanyoztam és hajat is mostam. Szerencsére már korábban beszereztem pár új ruhát. Egy farmert és egy pólót.
Vizes hajjal kiültem az erkélyre és néztem a felhőket. A felhők mindig ábrázoltak valamit, ha valaki fantáziadús bármit láthat bennük. Közben elővettem a késemet és megtisztogattam azt is. El is felejtettem már mennyire fényes tud lenni. A sok vér teljesen bemocskolta.

Miután újra csillogott a kis szerszámom, eltettem a tokjába és elindultam körülnézni a faluban.

Betértem egy kocsmába, ahol elég sok ember összegyűlt, hogy igyon egyet-kettőt. Leültem és kértem egy boros colát meg valami ennivalót. Mikor megkaptam az ételt és az italomat akkor vettem észre a fiút, aki állandóan engem nézett. Nem foglalkoztam vele, visszatértem a zsíros kenyeremhez lilahagymával.
A következő pillanatban már mellettem ült. Annyi idős lehetett, mint én. A szemeire lettem először figyelmes. Keveredet a kékkel és a lilával, egyszerűen gyönyörű volt. Hosszan nézett majd megszólalt:
„Szia, a nevem D. és a tiéd?”
„ Öhm…helló…nekem nincsen nevem.”
Meglepődött tekintettel mért végig. Ittam egy kortyot, majd elmagyaráztam, hogy eldobtam a nevemet és nem tartom magamat alkalmasnak arra, hogy legyen, főleg, mert nincsen, aki megszólítson. Erre csak bólintott egyet, majd meghívott vacsorázni egy étterembe.
„Nem, köszönöm”
„Komolyan jól laksz egy zsíros kenyérrel? Ne csináld ezt velem névtelen.”
Mivel nem terveztem jobb dolgot estére elfogadtam. Most nem akartam angyalokat hajkurászni az éjszaka leple alatt, mert én is fáradok. Pihenni akartam. És jóllakni.

Este eljött elém. Nagyon régen viseltem már szép ruhát, így kicsit kellemetlenül éreztem magamat és megalázatva is. Ő dicsért, de nem igen vettem tudomásul a szavait. Egy kis helyre vitt, a falak pirosak voltak, a pincérek többsége bajuszos, a falakon elég semmitmondó képek lógtak. Lehangoló hely volt, legszívesebben sarkon fordultam volna.

De végül leültünk az asztalunkhoz és beszélgettünk. Érdekes ember volt, sose találkoztam még ilyennel. Táglátókörű, udvarias, figyelmes, költői. Mégis valahogy színészinek éreztem a dolgot és próbáltam lekezelő lenni vele. Nem érdekelte a dolog, ugyan úgy viselkedett. Egy idő után kérdezősködni kezdett rólam. Ettől féltem. Nem volt mit meséltem, amire ő úgy reagált, hogy akkor nem erőltetné.

A vacsora után elmentünk egy parkba. Ott is beszélgettünk mindenféle dologról. Régen angyal akart lenni és szerelmes is volt egybe, de megölték. Azóta bosszút esküdött.
Majdnem sírni kezdett, én megveregettem a vállát és próbáltam pár másoktól hallott sablonnal lenyugtatni. A következő pillanatban megütött.
Meglepve néztem rá és akkor vettem észre a fegyvert a kezében…
…Rám szegezte….
Meghúzta a ravaszt, s én csak ledermedtem álltam ott előtte.