II.

Futottam utána egy késsel. Sikerült megszúrnom, de nem jó helyen.
El tudott menekülni.
Sötét volt, csak a Hold fénye világította meg előttem a tájat. Bevallom kicsit féltem, viszont nagyon meg akartam ölni, ezért háttérbe szorult a sötétség fogalma és létezése számomra.
Hogy miért nem repült?
Talán játszani akart velem. Nos, tőlem megkaphatja a játékot.

Egy mezőre értem, ahol a térdemig ért a fű. Megálltam, mert ő is megállt, velem szemben.
Mosolygott. Én csak néztem rá és azon gondolkodtam, hogyan végezzek majd vele.

Közeledett felém…
…Egyre közelebb jött…
…El akarta venni a kést tőlem…

De én gyorsabb voltam és beledöftem a vállába.

Ordítani kezdett és hátrálni. Térdre ereszkedett a fájdalomtól és megpróbálta kihúzni a kést.
Odaléptem és segítettem neki. Hatalmas fájdalmai voltak. Ez nekem nagyon tetszett. Felnézett rám, én pedig lenéztem rá és megkérdeztem
„Miért nem repültél?”
Kék szemeit továbbra se emelte le rólam, ez eléggé irritált.
Nem válaszolt. Sőt elvigyorodott.
„Min röhögsz?”

Ekkor hírtelen válaszolt.

„Azt akarom, hogy megölj. Azért futottam el, hogy itt végezz velem, ahol a mennybe kerültem.”
Egy öngyilkos jelölt angyal. Mennyire szánalmas, mennyire megvetem ezeket a fajtákat.
Sok angyal akar öngyilkos lenni, mert akin segíteni akarnak, elkanászodik vagy meghal.

Megmarkoltam a kést és a nyakához emeltem.
Nem kezdett el könyörögni, nem kezdett el sírni.
Tényleg, megakart, halni.

Meghúztam a pengét és a vér csordulni kezdett. Vére elöntötte a ruháját és a kést.
Fekete vére volt.
Tehát bűnös angyal volt, biztos beleszeretett egy emberi lénybe.
Mennyire érzékeny lény, mennyire ritka egy fajta.
Mennyire utálom!

Meg akartam kínozni. Elkezdtem letépni a szárnyait és közbe nevettem.
A skalpját elhajítottam messzire, de előtte a pofájába tömtem az összes tollát.
A testéről lenyúztam a bőrt és tűzbe vetettem a rothadó tettemmel együtt, ami maradt belőle.

Kigyulladt az egész erdő…
…Én pedig nyugodtan sétáltam ki belőle egy új áldozatott keresve.